Amikor felkértek, hogy tervezzem meg az Alkossunk közösségben című e-bookot, azt gondoltam, hogy hagyományos brossúra tervezés lesz, kapok szöveget és képeket és betördelem szépen, hogy jó legyen olvasni. Aztán találkoztunk és elkezdtünk közösen beszélgetni, mi történt a workshop-okon, milyen alkotások születtek. Láttam verseket, képeket, elmeséltétek milyen is a playback.
A fanzine műfaja jutott eszembe: ragasztott képekkel, írógéppel gépelt, vagy kivágott szövegekkel kollázsolt oldalak, ezekbe gyakran kézzel is beleírtak vagy rajzoltak, az így készült kiadványok általában kézről-kézre jártak. Úgy gondoltam, ha ezzel a szemlélettel közelítek az ebook tervezéséhez, az hozzáadhat az e-book tartalmához.
Kép és szöveg egységgé alkotása régóta foglalkoztat: hogyan támogatják egymást az értelmezésben. Milyen betűtípust kell választanom egy adott szöveghez, hogy segítse a megértést, vagy egy képbe hogyan illesszem be a szövegeket, hogy ne két külön dolog legyen, hanem egységet alkosson?
Sorban haladtam a kapott szövegeken, mindegyiket alaposan végigolvastam, értelmeztem és próbáltam hozzá illő képet találni. A kép és szöveg párosok megtalálása után következett a kreatív játék: hogyan váljon a kettőből egy új kép? Több esetben is úgy döntöttem nem kész betűtípust használok, hanem csak ráfirkálom a kézírásommal a képre a versek szövegét, ez nagyon izgalmas volt, jól esett feloldódni, kísérletezni azzal, hogyan tudok egyszer így, másszor pedig úgy írni…Váltogattam az ecseteimet, hol lendületesebb, hol szándékosan remegő kezű vonalakat húzva digitális rajztáblámon. Máskor pedig a kézírások grafikáját használtam ki, ami önmagában is képes egyedi alkotássá válni.
Egy idő után már úgy éreztem én is a workshopok résztvevője vagyok, mondhatom, hogy a módszer működik, mert engem is érzékenyített, hogy kicsit belebújjak más emberek bőrébe (akiket nem is ismerek), miért is festették vagy írták éppen akkor azt amit. Az én munkám sok esetben arról szól, hogy ezeket az érzéseket, látványokat keresztülengedjem magamon, szintetizáljam úgy, hogy mások számára „fogyaszthatóbb” legyen. Arról nem is beszélve, hogy maga a folyamat fantasztikusan felszabadító.
/////
When I was asked to design the e-book, Let's Create in Community, I thought it would be a traditional brochure design, get text and pictures and turn it into a nice little book that would be fun to read. Then we met and started talking together about what happened in the workshops, what kind of creations were produced. I saw poems, pictures, you told me about playback.
I was inspired by the genre of the fanzine: pages collaged with glued pictures, typewritten or cut-out text, often handwritten or drawn, and the publications were usually hand-to-hand. I thought approaching ebook design with this in mind would add to the content of the e-book.
I have long been concerned with the unity of image and text: how they support each other in interpretation. What typeface should I choose for a given text to aid comprehension, or how should I incorporate text into an image so that they are not two separate things but form a whole?
I went through the texts in turn, reading them all carefully, interpreting them and trying to find a picture that matched. After finding the image and text pairs, the next step was the creative game: how to make a new image out of the two? In several cases, I decided not to use a ready-made font, but just to scribble the text of the poems on the image with my handwriting, which was very exciting, it felt good to loosen up, to experiment with how I could write one way and another... I alternated my brushes, sometimes drawing more dynamic, sometimes deliberately shaky strokes on my digital drawing board. At other times, I've used the graphics of handwriting, which in itself can become a unique work of art.
After a while I felt like I was a participant in the workshops, I could say that the method worked, because it made me sensitive to put myself in other people's shoes (whom I didn't know), why they painted or wrote what they did at that time. In many cases my work is about letting these feelings and sights flow through me, synthesizing them in a way that is more "consumable" for others. Not to mention that the process itself is fantastically liberating.
